Lambert
BABITS MIHÁLY: AZ ELBOCSÁTOTT VAD
Nem hiszek az Elrendelésben,
mert van szivemben akarat,
s tán ha kezem máskép legyintem,
a világ másfelé halad.
Mégis érzem, valaki néz rám,
visz, őriz, ezer baj között,
de nem hagy nyugton, bajt idéz rám,
mihelyt gőgömben renyhülök.
Ez a valaki tán az Isten
akitől bujni hasztalan.
Nem hiszek az Elrendelésben,
de van egy erős, ős uram.
Már gyermekül vermébe ejtett
s mint bölcs vadász gyenge vadat,
elbocsátott, de nem felejtett:
szabadon sem vagyok szabad.
Ily vadra, régi hercegeknek
szokásuk volt, mondják, jelet,
aranyos nyakörvet verettek,
hogy mindég ráismerjenek.
Igy hordom én is titkos örvét
annak aki e rengeteg
ölében elfogott, de önkényt
ujból elveszni engedett.
Azóta bolygok a viharban
vadmódra - de az ő jele,
erejének bélyege rajtam
hogy ne nyughassam nélküle
s mint szélcibált bogáncs amelyen
a szivárvány lába pihen,
illattal tellik: úgy betelljen
sóvárgással bogáncs-szivem.
Nem hiszek az Elrendelésben,
mert szabad vagyok: oly szabad,
mint a bolond bogáncs a szélben
vagy vad bozót között a vad.
«Vezessen Hozzád a szabadság!»
igy kérem olykor aki vár,
mert nem annak kell az imádság,
ki Istent megtalálta már.
Elemzés
Az elbocsátott vad.
Babits versének első soraiból már kitűnik, hogy a költő egy Istenkeresésbe kezd, de nem egy általános vallásos Istenképet keres, hanem azt a belső Istent, aki képes az ember romlott természetét megragadni és helyes útra vezetni. A költő nyílt vallomást tesz, „Nem hiszek az Elrendelésben…” vajon miért? „mert van szívemben akarat” mondja Babits. Tisztában van az ember választási szabadságával, biblikus nyelven szólva szabad választási képességével. Az emberi akarat formálja a világot és viszi a pusztulás felé. Ebben az ember által kitaposott akaratban még is ott rejlik az a titokzatos meg magyarázhatatlan érzés, amely bizonyára Istenkeresésre sarkalta a költőt. „Mégis érzem, valaki néz reám, viszi, őriz ezer baj között, de nem hagy nyugton, bajt idéz rám, mihelyt gőgömben renyhülök.” Bizonyára a költő élettapasztalata mondatta vele, ha elhajlott életútján a gőg felé, Isten kijózanító vesszeje megtalálta őt. A biblia is erről tesz tanúbizonyságot: „Mert akit szeret az ÚR, megragadja, megostorozza pedig mindent, akit fiává fogad” (Zsid 12,6)
Ezt a valakit nevén is nevezi a költő: „Ez a valaki tán az Isten akitől bújni hasztalan…”, majd újra erősíti hitét és Istent mint vadászt mutatja be és saját magát az embert mint vadat. „Nem hiszek az Elrendelésben, de van egy erős ős uram. Már gyermekül vermébe ejtett s mint bölcs vadász gyenge vadat,…” Ebből a sajátos vadász – vad kapcsolatból kirajzolódik isten és ember biblikus kapcsolata. „elbocsátott, de nem felejtett: szabadon sem vagyok szabad.”
A BŰN hatalmába ejtette az embert, aki saját maga kereste útját Isten nélkül, de ebben az elveszet állapotban is Isten titokzatos módon őrzi, védi, figyeli a bolyongó „vad” embert. „Így hordom én is titkos örvét annak aki e rengeteg ölében elfogott, de önkényt újból elveszni engedett.”
A költő az ember elveszett és Istent kereső magatartását írja a sorok közzé. isten szándéka világossá válik Babits előtt, Isten azt akarja, hogy megtalálja őt. „Azóta bolygok a viharban vadmódra – de az ő jele, erejének bélyege rajtam, hogy ne nyughassam nélküle…” Mennyire összecseng ez a biblia nyelvezetével, amely a következőket mondja: „Mert az az isten akarata hogy minden ember üdvözüljön”. (1Tim 2:4)
A bűntől megterhelt emberi szívet a költő szél cibálta bogáncshoz hasonlítja, amelyet az Isten önmaga iránt való sóvárgással tölti be: „s mint szélcibált bogáncs amelyen a szivárvány lába pihen, illatal telik: úgy beteljen sóvárgással bogáncs szívem.” E költői szavak mögött ott rejlik Pál apostol keresztényi gondolata: „az akarást is Isten munkálja”. Igen a költő a sóvárgó bogáncs szívet Isten munkájának tekinti.
„Nem hiszek az Elrendelésben…” immár harmadszor hangzik el a versben és szinte nyomatékot adva annak, hogy a költő nem hisz az elrendelésben, de abban hisz, hogy az embert szabad választási képessége Istenhez vezeti, még ha bolond bogácsként hajtja a szél ide-oda. Egy idézettel pecsételi be a verset: „vezessen Hozzád a szabadság !” Ez a szabadság, amely Istenhez vezet, bűneink felismerése, amely Isten felé forduló imádságban fejeződik ki: „mert nem annak kell az imádság ki Istent megtalálta már”.
Lambert
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt) · http://zsotza.blogspot.com 2011.08.24. 23:57:06
Ahogy én látom/tapasztalom: a "szabad akarat" messze-messze nem abszolút.
Szép volt,Lambert,-köszönöm!